Ma segítséggel felálltam és délelőtt is, délután is egy-egy fél kört sétáltam az ágy körül. Lassan, kicsit szédelegve, de megtettem az első lépéseket. Tudom hogy ettől gyorsabban gyógyulok. Közben elolvastuk apával újra az összes levelet, amit az iskolatársaimtól kaptam, több mint 30 db-ot. Nagyon örültem nekik! Állítólag tegnap anyával is végigolvastuk, de valahogy erre nem emlékeztem. Viszont anyáékat már megismerem, és már nem látok mindent duplán.
Csütörtökön még azt mondtam, hogy "rohadt vacak, hogy beteg vagyok". Ekkor még tele voltam vezetékekkel, csövekkel. Pénteken már jobban éreztem magam, csak a fejem fájt mindig és szédültem.
Szüleim csodának élik meg a gyors gyógyulásomat...:) Ahogy elmesélték, hétfőn még az volt a biztos pont, hogy "nem vagyok agyhalál közeli állapotban", aztán keddre sajnos romlott az állapotom. Szerdán - még lélegeztető gépen - kinyitottam a szemem és alig hallható hangon tudtam pár szót mondani. Csütörtöktől pedig óráról órára jobban lettem, lekerült rólam a csövek nagy része. Péntekre már az összes gépet leállították.
Most várjuk a pénteki EEG leleteket és ha kedvezőek, akkor a tervek szerint elhagyhatjuk a következő hét elején nem csak az intenzív osztályt, hanem egyből átmehetünk a Bethesda Kórházba rehabilitációra. Úgy tapasztaljuk, hogy azért lesz bőven feladat velem ott is. Küzdünk még emlékezet-kieséssel, általános gyengeséggel és azzal a bizonytalansággal, hogy a hosszú oxigénhiány milyen sérüléseket okozott az agyamban.
Fentiekkel és ezzel a két képpel tanúságot szeretnénk viszont tenni, hogy szüleim, testvéreim, rokonaim, iskolatársaim, egyéb barátaim és sok-sok ismeretlen ember imája, akik Miskolctól Bécsen keresztül Olaszországig* egy emberként fohászkodtak a Teremtőnkhöz gyógyulásomért, meghallgatásra találtak és bízunk a teljes gyógyulásban.
Ezúton is köszönöm a sok segítséget, támogatást, testi, lelki megerősítést, amellyel el lettem én is, meg családom is halmozva. Anyáék mesélték, hogy nagyon jólesett nekik esténként a meleg étel. Csodálatos érzés ilyen barátok között élni. Hálásan köszönöm további imáitokat is.
Sok szeretettel:
Soma
Ui.: Ha ide kattintasz, akkor tudsz nekem itt is üzenni, én meg apával esténként tudok Neked majd válaszolni, ha tetszik az ötlet.
(*Egy héttel később már Ausztráliától az USA-ig...)
Sok szeretettel:
Soma
Ui.: Ha ide kattintasz, akkor tudsz nekem itt is üzenni, én meg apával esténként tudok Neked majd válaszolni, ha tetszik az ötlet.
(*Egy héttel később már Ausztráliától az USA-ig...)
Kedves Soma!
VálaszTörlésNagyon jó látni, hogy már jobban vagy! Remélem, hamarosan kikerülsz a kórházból és visszajöhetsz az iskolába!
Sokat gondolunk Rád és imádkozunk Érted!
Sok puszi Neked és az egész családnak!
Szeretettel:
Dukavits Dóri :-)
Kedves Dóri!
TörlésNagyon köszönöm, hogy írtál és remélem hamar találkozhatunk.
Szerencsére nagyon gyorsan gyógyulok.
Szeretettel:
Soma
(Apukám írja, én csak diktálom neki.)
Te Soma!
VálaszTörlésMi is csodának éltük meg azt, ahogy felépültél! Rengeteg evangélikus is imádkozott ám érted és családodért!
Mindenki nagyon vár már vissza a suliba.
Mi is minden este imádkozunk értetek!
Gézabá
Kedves Géza bácsi!
TörlésKöszönettel és szeretettel gondolok a sok evangélikusra, akik imádkoztak értünk.
Üdvözlettel:
Soma
Szia Soma!
VálaszTörlésMost kaptuk meg ezt a levelet ezzel a bloggal, továbbküldtem az Ádinak, de ő már alszik, holnap bizonyára megnézi! Az osztály biai része és a hozzátartozóik is nap, mint nap imádkoztunk és imádkozunk érted, dicsőség az Istennek, hogy jobban vagy! Épülj fel minél hamarabb, figyelj, hogy mit mondanak a dokik!
Mire kijössz a kórházból, talán a Real is megveri a Barcelonat...:-)
Üdv. Mohácsy István bácsi
Köszönöm és szeretettel üdvözlöm az egész családot.
TörlésHajrá Real!
Szia Soma!
VálaszTörlésÖrömmel látjuk, hogy az imáknak mekkora ereje van, és csodálatos gyorsasággal gyógyulsz! Mindenki neked drukkol most, és érted imádkozik. Te egy igazi belevaló kis örökmozgó vagy, most pihenj, gyógyulj, aztán igyekezz vissza a suliba, mindenki vár!!!
Szeretettel Gutveiler Peti és családja
Kedves Peti!
TörlésKöszönöm a jókívánságokat és sz imákat, hiszem, hogy emiatt gyógyulok nagyon gyorsan. Üdvözlöm a családodat is.
Szeretettel:
Soma
Drága Soma!
VálaszTörlésAnnyira jó újra ilyen mosolygósnak látni Téged! Csodálatos a JóIsten és csodálatosan kifürkészhetetlenek tettei! A gyógyulásod tényleg egy hatalmas csoda! Nagyon izgultunk Érted! Minden nap kérdezték a gyerekek, hogy van-e új hír Rólad és szép volt látni, ahogy lelkiismeretesen imádkoznak és a szívükben hordoznak Titeket! Olyan jó megtapasztalni a közös ima erejét. Az, amit az ÚrJézus szüleidnek üzent, azt hiszem, nagyon sok embernek gyógyulására lehet! Hála, hála, hála legyen az irgalmas és könyörületes JóIstennek!
Soksoksok szeretettel puszilunk Téged és az egész Hugauf családot!
Geiger Reni, Andris, Bence, Miki, Panka, Zsófi és Hani
Kedves Geiger család!
TörlésNagyon köszönöm, hogy ennyire szívetekben hordoztok minket.
Így teszünk mi is a Geiger családdal!
Sok szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésNagyon izgultunk érted!
Beigazolódott az ima ereje!!!!
Továbra is sok imánkat ajánljuk neked és családodnak.
Kitartást, jobbulást.
Alexa és caládja
Nagyon, nagyon köszönöm!!!
TörlésSok szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésNagyon sokat gondolunk Rád!
Sokat imádkozunk Érted! Nagyon jó látni,hogy már így mosolyogsz!
Örülünk,hogy imádságunk segít. Szüleidnek,tesóidnak sok erőt és
kitartást kívánunk. Jobbulást kívánunk: Izsa Fruzsi és családja
Nagyon köszönöm az Izsa család imáit és jókívánságait is!
TörlésSzia Soma!!!
VálaszTörlésHát már megint Te???:) Miskolcon is gondolunk majd rád, a Jezuban! Légyszi vigyázz magadra máskor!!! Nem fer hogy minden őrangyal körülötted sündörögjön:))Mi lesz akkor velünk?
Hiányzol!!!!!
Havas-Volczer Edi
Heló Edi!
TörlésMár nagyon régen beszéltünk, jó hallani felőled. Küldök őrangyalokat neked is, mert Te is nagy zsivány vagy...:)))
Vigyázz magadra nagyon!!!
Szeretettel:
Soma
Szia Soma!
VálaszTörlésMost az előbb néztük a blogodat.
Örülök hogy jobban érzed magad!
Láttam hogy nézted a leveleket amiket írtunk neked. Remélem tetszettek.
Továbra is imádkozunk érted. Kívánom hogy gyógyulj meg hamar!
Szerető barátod:
Müller Andris
Szia Andris!
TörlésEzt a blogot az apukám csinálja, de meg szoktuk beszélni nagyjából, hogy miket írjunk bele. A leveleiteket kétszer is elolvastuk és most is itt van a fiókomban az összes. Nagyon tetszettek!!!
Köszi mindent!
Soma
Örülök, hogy jobban vagy. Az ima minden bajon átsegít, ezt később se felejtsed el. Őrangyalod azért vigyáz reád és gyűjti a segítő fohászokat mert Istennek szándékai vannak Veled. Mindig figyelj Rá. Az ima a legnagyobb erő. A csodák valóban léteznek! Én tudom, mert engem is a tenyerén tart még Istenünk. Imámmal én is segítem felépülésed.
VálaszTörlésTibor
Megígérem, hogy nem felejtem el és nagyon figyelek!
TörlésKöszönöm:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésKöszönjük szépen a levelet, Judit nénivel olvastuk el hittan órán. Ma is imádkoztunk érted.
Örülünk, hogy jobban vagy :)Gyógyulj meg hamar! Hamar visszavárunk! :) :) :)
az 5. osztály és Judit néni
Kedves Judit néni!
TörlésKedves Osztálytársaim!
Gondolatban veletek vagyok. Ma megtudtam, hogy itt tanulni is fogunk, sőt még osztályozni is fognak. Ez meglepett.... De legalább nem fogok lemaradni a tanulnivalókkal. Ha sokáig kell itt maradnom, remélem nem, akkor hétvégékre állítólag haza mehetek.
Nagyon jó kezekben vagyok, ezért remélem hamar veletek lehetek újra.
Sok szeretettel:
Soma
Drága Soma!
VálaszTörlésKérlek bízz a SZERETET és az IMA hatalmas erejében!-és abban,hogy vannak CSODÁK!
Tudnod kell,hogy azáltal,hogy itt vagy közöttünk, Értékesebb a Föld-i élet!
Mindenki vár vissza,SZERETETTEL :-)
Egy anyuka
Nagyon köszönöm!
TörlésSzeretettel:
Soma
gyógyulj meg kicsi fiú, a Jóisten megsegít.
VálaszTörlésSárbogárdi Tamás nővére
Nagyon igyekszem és köszönöm a biztatást.
TörlésSzeretettel:
Soma
Drága Soma!
TörlésÖrülünk és hálásak vagyunk, hogy állapotod szépen javul.Nagyon megijedtünk,mikor hallottuk a történteket.Lélekben veletek vagyunk :)<3 Füzesi Máté és családja
Kedves Füzesi család!
TörlésNagyon szépen köszönjük.
Szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésHolnap lesz a nagy nap: Barcelona-Real Madrid!! :) Reméljük a Real győzni fog és tovább jut!! Nagyon örülök, hogy már sokkal jobban vagy! Gyógyulj meg gyorsan és gyere vissza minél előbb a suliba!
Szeretettel:
Mohácsy Ádi
Szia Ádi!
TörlésÉn nem nézem a meccset, de szurkolok a Real-nak.
Igyekszem a meggyógyulással...:)
Szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésNagyon,nagyon örülök,hogy már jobban vagy,sokat gondolunk rád és imádkozunk érted minden nap!!!! :)
Remélem hamar vissza jössz az iskolába!!!!
Nagyon hiányzol...!!!!!!
Jó Bulást kívánok neked!!!
Puszi és sok kitartást neked és a családodnak!!!! :) :) :) :) :)
Szeretettel:
Surányi Viki:)
Szia Viki!
TörlésKöszönöm, hogy gondoltok rám!
Remélem én is, hogy minél előbb találkozunk.
Szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésNagyon drukkoltunk érted!
Remélem nem sokára majd találkozunk az iskolában!
Sokat gondolunk rád,és minden nap imádkozunk érted!
Jobbulást kívánunk neked.
F.Tóth Zsófi,Gergő és családja.
<3 :)
Sziasztok!
TörlésÖrülök, hogy gondoltok rám.
Köszönöm a jókívánságot is!
Szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésÖrülök, hogy jobban vagy!Gyógyulj meg!!
Gyere minél hamarabb, mert amíg nem jössz egyedül kell a digitális táblát kezelnem, már alig bírom egymagam. :)
Mi is sokat gondolunk rád és imádkozunk érted.
Várunk!!
Szeretettel:
Ferenczy Domi és családja
Szia Domi!
TörlésTarts ki! Igyekszem a gyógyulással...:)
Köszi mindent...
Szeretettel
Soma
Kedves Soma !
VálaszTörlésMi nem ismerjük még egymást (apukáink voltak osztálytársak gimnáziumban)
de nagyon aggódtunk érted és sokat imádkoztunk , hogy meggyógyulj.
Nagyon örülünk annak a csodának ami veled történt és a továbbiakban is számíthatsz az imáinkra.
Sok puszit küldünk
Bakos Bianka és Benjámin
ui. Mi Barcelona szurkolók vagyunk de ez most mellékes :)
Kedves Bianka és Benjámin!
TörlésKöszönöm imáitok és jókívánságaitok.
Remélem egyszer találkozhatunk és megismerkedhetünk.
Üdvözlettel és szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésNagyon aggódtunk érted, sokat beszéltünk rólad és gondoltunk rád. Boldogok vagyunk, hogy ilyen szépen gyógyulsz.Kérjük légy türelmes a gyógyulásban. Szüleidnek, egész családodnak sok erőt és szeretetet küldünk.
Üdvözlettel
Kovács család, immár Budapestről
Krisztián, Veronika, Dóri-Sári egykori osztálytársa, Orsi)
Kedves Kovács család!
TörlésApa itt van most velem és ő is olvassa jókívánságaitok, amit nagyon köszönünk. Sőt még a gépelésben is segít...;)
Sok szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésNagyon sokat imádkoztunk érted, és nagyon hálásak vagyunk az Úrnak, hogy visszaadott téged a családodnak és mindazoknak, akik szeretnek téged! Mostantól te valami olyat tudsz, amit a felnőttek közül is csak nagyon kevesen! Továbbra is szeretettel gondolunk rád és rátok:
Kecskés Balázs (bácsi), Ági (néni), Rita és Aranka
Kedves Kecskés család!
TörlésÖrülök, hogy írtatok és mi is szeretettel gondolunk Rátok.
Üdvözlettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésIsmeretlenül írok neked. Egy schönstatti, néggyermekes család vagyunk, és a budaörsi barátainktól kaptuk a hírt a balesetedről. Nagyon megrázott minket, és a gyermekeinket is. Hordoztunk a szívünkben, imáinkban. Azért írom ezt, mert talán jól esik tudnod, hogy mennyire sokan drukkolnak a teljes felépülésedért.
Örülünk, hogy jobban vagy! Gyógyulj meg hamar, veled vagyunk!
Egy édesanya
Nagyon, nagyon köszönöm!
TörlésHálás szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésNagyon megijedtünk, amikor vasárnap este Csaba Atyától meghallottuk, hogy mi történt Veled. Főleg, hogy délelőtt még "együtt" voltunk misén.
A lányok rengeteget imádkoztak Érted, Kata (elsős) a piros pontjait, Viki és Bibi pedig a jóságát ajánlotta fel a gyógyulásodért. A családi külön őrangyalt (Attila) is kértük, hogy járjon közbe Érted.
Továbbra is kérjük Rád és Családodra Isten kegyelmét!
Gyógyulj meg, hogy újra együtt csúszkálhassatok a Szertár Kávézó "dobogójának" a jegén!
A Bálint család (Fecó, Marika, Kata, Viki, Abigél és Tomi)
Kedves Bálint család!
TörlésMivel apával tudunk Nektek így válaszolni, nem volt hiába a lányok felajánlása...:)
Köszönünk mindent, Attilának is, és pusziljuk a kis Tomit!
Sok szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésNagyon örülünk, hogy jobban vagy - és hálát adunk, hogy a Jóisten meghallgatta kérésünket és megsegített Téged és a családodat!
Tudnátok támpontot adni, hogy mivel segíthetnénk Nektek? Szabad esetleg beküldeni a kórházba egy kis nyalánkságot a gyógyulónak? (Kivel?) Vagy örülnél-e társasjátéknak, PSP-játékoknak stb.?
Várjuk az ötleteket!
Tartsd a tempót, gyógyulj tovább! Hajrá Soma (Hajrá Liver)!
Szeretettel ölelünk:
Tóth család= Artúr, Csongor, Áron + Kersztin és Csaba
Kedves Tóth család!
TörlésTegnap teniszeztem és bowlingoztam egy nagyképernyős tévé segítségével, de azért egy PSP játékra nehezem mondok nemet...:)
Köszönöm, hogy gondoltatok rám és mi is folyamatosan hálát adunk.
Szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésNem ismertek minket, esetleg látásból, templomból. Három gyermekünk van Zsombor (10), Lilla (7) Dorka osztálytársa és Gellért (5). Nagyon sokat gondoltunk Rád és családodra. Sokat imádkoztunk érted, értetek gyermekeimmel. Még Angliába is elért a híre csodás gyógyulásodnak, ahol szintén sokat imádkoztak érted ismeretlenül. Mihamarabbi felgyógyulást kívánunk Neked, hallgass sokat zenét, mozogj sokat és olvass! Gellért üzeni: "Az anyukád egyet pislantson és máris meggyógyulsz!"
Vigyázzatok magatokra!
Tar család, Zsuzsa, Tibi, Zsombor, Lilla, Gellért
Kedves Tar család!
TörlésNagyon, nagyon köszönjük ismeretlenül is a sok imát, közbenjárást.
Sok szeretettel:
Soma
Öröm számunkra, hogy, a családoddal együtt láttunk a képen._Köszönjük Uram, hogy meghallgattad kérésünket!Örökké hálásak leszünk. Teljes gyógyulásodért imádkozunk. Nagyon várunk haza Szeretettel Mama,Papa.
VálaszTörlésDrága Mama és Papa!
TörlésKöszönöm a sok Túró Rudit!!! Köszönöm, hogy ennyit gondoltok ránk és hogy még Ti is írtatok ide. Várlak Titeket!
Szeretettel:
Soma
Szia Soma!
VálaszTörlésHallom egyre jobban vagy.Küldjük a leckéket.
Rossz nézni az üres padodat,nélküled unalmas az iskola.
Vár téged mindenki.
Üdv.: Dani
Helló Dani!
TörlésKöszi a leckéket. Tartsatok ki, remélem hamarosan jövök!
Hiányoztok...
Szeretettel:
Soma
Szia Soma!
VálaszTörlésNézted az El Clasicót? Jó meccs volt !!! 2-2 lette a végeredmény. pedro, alves,c ronaldo és benzema lötte a gólokat. a pocsék helyesírásért elnézést kérek. szia.
ui.: nézd meg a blogomat: egyedffyjozsef.blogspot.com
Szia!
TörlésSajnos nem láttam a meccset...:(
Szólj, ha feltöltöttél valamit a blogodba!
Üdv.
Soma
Szia Soma!
VálaszTörlésÖrülök hogy jobban vagy és hogy ennyi mindent tudsz már csinálni!
Jó hogy ilyen gyorsan gyógyulsz!
Remélem hogy minél előbb kijöhetsz a kórházból!
Jó hogy már házit is tudsz írni,bár a házi írás nem a kedvenc elfoglaltságom,
de azért örülök neki...
gyógyulj meg gyorsan
szeretettel:Bence
Szia Bence!
TörlésÉn is örülök, igyekszem a gyógyulással, de még jobban örülnék, ha már otthon lehetnék. Egy órán keresztül csak velem foglalkozik a tanár, az egy kicsit kemény...:)
Szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésÖrülök,hogy ilyen gyorsan gyógyulsz,én is sokat imádkoztam érted.Gyere gyorsan vissza a suliba,mert már mindenkinek nagyon hiányzol,tök rossz nélküled a suli.
Szeretettel:Noel
Szia Noel!
TörlésHát, ha rajtam múlna, már indulnék is vissza a suliba hozzátok. Már várom, hogy újra együtt tanuljunk, meg hülyéskedjünk.
Köszi mindent!
Szeretettel:
Soma
Kedves Soma, Piroska, Árpi és a gyerekek!
VálaszTörlésMikor hétfőn megtudtuk mi történt veled, nem tértünk magunkhoz! Aznap éjjel alig aludtunk, annyit gondoltunk Rád, Rátok!
Anyukád munkahelyén egy emberként izgultunk Érted minden nap! Nagyon örülünk, hogy meggyógyultál, és lassan-lassan visszatérsz a "rendes kerékvágásba".
Várjuk minden nap a jó híreket továbbra is!
Szeretettel:
Pancsa,Barbara,Szilvi,Vicus,Vali,Magdi,Ildi,Évi,Marika,Rózsa,Zsuzsi,Bella, Zoli
Kedves Pancsa,Barbara,Szilvi,Vicus,Vali,Magdi,Ildi,Évi,Marika,Rózsa,Zsuzsi,Bella, Zoli!
TörlésNagyon örülök, hogy ennyien gondoltok ránk és hogy még írtatok is.
Apával írjuk ezt az üzenetet és igyekszünk minél jobb dolgokról hírt adni a jövőben is.
Szeretettel:
Soma, Árpi és többiek
Kedves Soma,Piroska,Árpi és a tesók!
VálaszTörlésNincs olyan nap,hogy ne gondolnánk Rátok,hogy ezen a rossz álmon minnél hamarabb túllegyetek!
Reméljük,már látjátok a napot :)
Soma,Te gyógyúlj meg hamar!!!
Ledniczky család:Zalán (Süni csoport),Evelyn,Zille,Lajos
Kedves Ledniczky család!
TörlésEgyre szebben süt a nap, és ezt Nektek is köszönhetjük...:)
Sok szeretettel:
Hugauf család
Drága kicsi Soma, Piroska, Árpi és testvéreid!
VálaszTörlésNagyon megrendítettek a hírek amit Soma felőled hallottam, és most elolvasva a történteket, még jobban meg vagyok rendülve! A Jóisten vigyázott Soma Rád, NÉLKÜLE semmik és senkik vagyunk.
Gyógyulj, erősödjél, és amikor nehéz percek jönnek majd az életedben, gondolj erre, milyen ajándékot kaptál!! Szeretettel ölelünk Mindnyájatokat! Gabi, István, Gergő, Beni és Finos
Kedves Gabi, István, Gergő, Beni és Finos!
TörlésIgen, kaptunk még egy hatalmas esélyt a Jóistentől, aki a rossz dolgokból is tud jót kihozni.
Köszönettel és szeretettel:
Soma, Árpi és a többiek
Kedves Soma, Piroska, Árpi és a testvérek!
VálaszTörlésNagyon sokat gondolunk Rád/Rátok! Hatalmas öröm olvasni, hogy ilyen gyorsan gyógyulsz, és köszönjük, hogy megosztjátok velünk is a mindennapok eseményeit.
Kitartást, erőt, mielőbbi gyógyulást kívánunk!
Szeretettel: Bere család (Ábel, Reni és Mario)
Kedves Bere család!
TörlésKöszönjük jókívánságaitokat és szívesen osztjuk meg Veletek, mindenkivel azt az örömöt, amiben részünk lehet, mert ez már nem csak rólunk szól.
Szeretettel:
Soma, Árpi és a többiek
Kedves Soma!
VálaszTörlésNagyon örülünk annak, hogy napról napra jobban haladsz a teljes gyógyulás felé!! :)
Nagyon jó látni a képeket, melyeken mosolyogsz!!
Isten adjon Neked és családodnak sok-sok erőt és türelmet!
Imával és szeretettel:
Emese és Endre (Csaba atya testvére és sógora)
Kedves Emese és Endre!
TörlésNagyon szépen köszönöm a jókívánságokat.
Sok szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésRemélem hamar felgyógyulsz! Én síelni voltam, de ott voltak a keresztszüleid is, akiktől sok mindent megtudtunk. Mise nem volt, de volt egy igeliturgia, ahol külön egyetemes könyörgést mondtunk érted. Képzeld hogy Sárkány Mikivel mindennap néztünk Afrika Kupát, tök uncsi volt: 1-0, 0-0,1-0 és egy jobb meccs a Clasicó előtt:2-2. :) Legalább volt mit nézni. Nagyon cuccos volt a síelés, majd arról a suliban mesélek... :)
Köszi!
TörlésRemélem minél hamarabb találkozunk a suliban!
Szia: Soma
Soma, a házinál küldjük azt is amit órán jegyzeteltünk?
VálaszTörlésJózsi
Szia Józsi!
TörlésDani és az édesanyja már szervezkedik ezügyben. Úgy tudom, hogy fénymásolva megkapom majd az órai anyagot.
Üdv.
Soma
Minden jót kívánok Neked. Elcsépelt (tudod ezt szokták mondani arra,ha valamit már nagyon nagyon sokszor mondanak az emberek) szóval elcsépelt gondolat,de Neked biztosan valami nagyon nagyon fontos dolgot kell véghez vinned életedben,hogy a Jó ISTEN ennyire vigyázz rád. Viszont egy picit te is segíthetnél Neki,mostantól óvatosabban éld életed. Szüleidnek,és testvéreidnek pedig kitartást.
VálaszTörlésEgy anyuka :)
Köszönöm és megpróbálok jobban vigyázni magamra.
TörlésÜdvözlettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésGratulálok csodálatos gyógyulásodhoz,és nem utólsó sorban Édesanyád lélekjelenlétéhez, hogy volt ereje, bátorsága a kritikus helyzetben a legjobbat cselekedni.Kívánom Neked, hogy villám gyorsan erőre kapj és folytatsd csodálatos,boldog életed, gyönyörű családod körében.
Vigyázz magadra.De komolyan.
Egy ismeretlen, 3 gyermekes anyuka.
Köszönöm. Ugyanazt tudom írni mint előbb: megpróbálok tényleg jobban vigyázni magamra...:)
TörlésÜdvözlettel:
Soma
Kedves Soma! Nagyon örülünk,hogy ilyen rohamosan javulsz! Csak így tovább.Bányai Marci 6/a
VálaszTörlésKedves Marci!
TörlésKöszi, hogy írtál. Igyekszem, amennyire csak bírok...:)
Üdv.
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésÖrülök hogy már jobban vagy!Nagyon hiányzol nekünk!
Remélem hamar kijössz a kórházból és vissza jössz az iskolába!
Sok-sok gyógyulást kíván:Noémi
Kedves Noémi!
TörlésHa rajtam múlna, én már mennék...:)
Nincs rossz dolgom itt, de már nekem is hiányoznak az osztálytársak.
Szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésMi már találkoztunk, bár Te nem emlékezhetsz.
Örülünk a felépülésednek. A Te erőd és a körülötted lévők szeretete, imái ilyen nagy csodára képesek! Köszönjük az üzenetet, amit tőletek kaptunk. Hitet, kitartást kívánunk Neked és családodnak!
Budaörs Mentők
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!!!
TörlésSok szeretettel:
Soma
sk
Kedves Soma!
VálaszTörlésRám nem emlékezhetsz hiszen már rég nem találkoztunk.Együtt jártunk oviba...
Remélem hamar felépülsz.Nagyon szurkolunk!:)
Jobbulást:Szandra és családja
Kedves Szandra!
TörlésKöszönöm, hogy gondoltatok rám.
Szeretettel:
Soma
Szia Soma!
VálaszTörlésÖrülünk, hogy már jobban vagy és átkerültél a rehabilitációra!
Remélem hamar újra a soraink között láthatunk téged és nyáron már együtt rúghatjuk a bőrt a táborban!
Jobbulást!:)
Ministránsok
Sziasztok!
TörlésNagyon köszönöm Nektek is!
Én igyekszem amennyire csak lehet...:)
Sok szeretettel:
Soma
Kedves Soma!
VálaszTörlésAnnyira jó az osztály hangulata most hogy jobban vagy! Mindenki nyugodtabb, nem olyan nyugtalan mint a baleseted utáni néhány napon. Remélem már csak idő kérdése mikor épülsz fel! Ma CSUPA NGYBETŰS NOEL sem volt, nincs aki hülyéskedne. :)
Józsi
ui.: remélem visszatér az elevenséged is... :)
Szia Józsi!
VálaszTörlésApa mesélte, hogy ma találkoztatok. Örülök, hogy már jobb a hangulat az osztályban! Nézd meg mit írtunk ma apával! Itt is volt egy kis hangulat...:)))
Elevenség is a helyén van már ....
Üdv.
Soma
Szia Soma!
VálaszTörlésEsik a hó!!! Ez nagyon klassz! Erika nénével a a családi nap helyett elmegyünk majd hógolyózni a jövő héten! Magyaron mindig téged húz ki Helga néni, hogy kimenjél a táblához játszani. Mókás. Húz egy nevet és ki az? Te. Látom nálatok is van hangulat! Nagy csoda volt a gyógyulásod. Mikor jössz suliba? Néhány hét? Mi tavaszre saccoltuk...
szia: Józsi
Kedves Soma, nagyon köszönöm, hogy ma meglátogattál az iskolában! Egy hete voltunk bent Nálad... Istennek legyen hála!
VálaszTörlésIsten óvjon és áldjon!
Erika néni
Nagyon szívesen...:)
TörlésKedves Soma, ugyan még nem tudjuk pontosan, hogy mi is történt veled, mert nem találom a blog elejét, és a blogot is csak ma találtuk meg. Szóval csak annyit érzékelünk, hogy valami komoly dolgon vagy túl, rengeteg ember van körülötted, és hogy te is jól teszed a magad részét... Valahogy az a benyomásunk, hogy ebből a sok nehézségből valami szép fog kisülni.
VálaszTörlésPuszi: Sári keresztszülei és Bogi, Bence
Sziasztok!
Törlés"Átveszem a szót" Somától, mert mától nagyon elfoglalt lett, ui., újra jár suliba...:) A blog eleje gyakorlatilag ez a bejegyzés.
Már minden oké. 4 hete nagyon nehéz napokat éltünk meg, de hirtelen olyan sokan imádkoztak Somáért, hogy megnyíltak az ég kapui és kéréseink meghallgatásra találtak.
Szeretettel:
Árpi